A Kreatív Partnerség Magyarország program a finn elnökségi konferencián

2019. júliusában vette át az európai uniós elnökséget Finnország. A finn elnökség keretében, az első szakmai esemény a 2019. július 8-10. között, Helsinkiben megrendezett, Creative Transformations – Culture for Democratic and Sustainable Europe (Kreatív átalakulások – kultúrával a demokratikus és fenntartható Európáért) elnevezésű nemzetközi konferencia volt.

A konferencia az Európai Unió legnagyobb erősségeire, a kreativitásra és a kulturális örökségre fókuszált, valamint olyan jó gyakorlatokat mutatott be, amelyek a kultúra és az oktatás együttműködését helyezik előtérbe. Megnyitóbeszédében a finn és a horvát kulturális miniszter, valamint Navrasics Tibor európai uniós oktatási és kulturális biztos is fontosnak tartotta kiemelni e két terület átjárhatóságát.

Kiemelt helyen került bemutatásra a finn Kulturális és Oktatási Minisztérium zászlóshajó programja, a 2018/19-es tanévben elindult Curious Class kísérleti projekt, melyben Finnország 10 tartományából közel 1700 gyermek és 40 iskola vett részt. A projekt célja nagyban hasonlít a Kreatív Partnerség programéhoz, azaz tanárok és művészek osztálytermi kooperációjára épít annak érdekében, hogy felkeltse a tanulók tanulási vágyát, illetve jobb teljesítményre sarkallja őket. A Curious Class projekt előkészítésében, a tanárok és művészek felkészítésében döntő szerepe volt a Kreatív Partnerség Magyarország program munkatársainak.

A konferencia felkért raportőreként Németh Szilvia, a Kreatív Partnerség Magyarország program vezetője, összegezte a konferencia fő üzenetét. Eszerint, olyan iskolai tanulási környezetet célszerű teremteni, amely életszerű helyzeteket modellez, ahol a tanulók saját megfigyelései, tapasztalatai és kérdései vannak az előtérben, és ahol a diákoknak nemcsak a szaktárgyi tudása, hanem saját kreativitása és kritikai gondolkodása is fejlődhet.  Ennek megteremtése nem csak az oktatási szakemberek feladata, hanem – miként a konferencia előadói mindannyian hangsúlyozták – ebben a kulturális szektor képviselőinek is döntő szerep jut, hiszen a kultúrának nemcsak identitásformáló szerepe van, hanem a sokféleségnek, a sokszínűségnek a beemelését is biztosítja a tanulási folyamatba. Ezzel pedig nagymértékben hozzájárul a demokrácia megfelelő működtetéséhez, fenntartásához is.  

Képek a konferenciáról itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük