2019. május 10. – Kreativitás és tehetség

2019. május 10-11-én az ELTE PPK és az Új Nemzedék Központ közösen szervezi meg a Kreativitás és tehetség konferenciát. A konferencia a tanulói kreativitás és tehetség kibontakoztatásának lehetőségeit járja körül. A kétnapos eseményen a terület legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményeit, jó gyakorlatait mutatják be a meghívott oktatáskutatók és gyakorlati szakemberek – olvasható a konferencia tájékoztató honlapján.

Május 10-én, pénteken délután, a 3. szekcióban Németh Szilvia beszél a Kreatív Partnerség Magyarország program kreativitás definíciójáról és arról, hogy az osztályteremben hogyan tudják ezt fejleszteni, milyen művészek bevonásával teszik mindezt, és hogyan tudják mérhetővé tenni a hatását. A tanulók iskolai eredményességének növelése a programnak nem „mellékterméke”, hanem központi fejlesztési terepe. A Kreatív Partnerség program arra készíti fel a művészeket, hogy úgy dolgozzanak a tanárokkal és a tanulókkal, hogy fenntartható változást érjenek el a tanárok addigi tanítási gyakorlatában. A művészek olyan hatékony pedagógiai technikákat alkalmaznak, amelyeket a tanárok is könnyen átvehetnek, és azonnal beépíthetnek a hétköznapi munkájukba. Korábbi kutatási eredmények által bizonyítottan, épp ez a pedagógiai gyakorlat áll a mért pozitív tanulói motiváció-, és teljesítmény-, valamint viselkedésváltozás mögött.

A szekció résztvevői:
Németh Szilvia, a Kreatív Partnerség Magyarország program vezetője (T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt.)
János Amália, tanár, a Kreatív Partnerség Magyarország program egyik tanár koordinátora
Juhászné Devecseri Valéria, igazgató, Bártfa Utcai Általános Iskola, Pécs
A programban részt vevő művészek.

A két napos rendezvény kiemelt külföldi előadói a tehetséggondozás nemzetközi szinten meghatározó szaktekintélyei, Dr. Sally M. Reis és Dr. Joseph S. Renzulli.

Joseph S. Renzulli hat tanulmányát is hozzáférhetővé tette a konferenciához kötődően. Ezek innen letölthetők angol nyelven.

A konferencia plenáris előadója továbbá Dr. Győri János (ELTE PPK), Dr. Fodor Szilvia (Debreceni Egyetem) és Daniel Patrick Balestrini (Universität Regensburg).

A konferenciáról bővebben itt tájékozódhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük